Gap year 2016: ráhangolódunk Phuketen

Kamala beach, Phuket

A Quatar airways akciózott. Innen jött az ötlet, hogy Új-Zéland felé álljunk meg fél úton, így végülis Thaiföld egyik szigetére, Phuketre esett a választásunk.Phuketbe Dohán keresztül érkeztünk, a Budapest-Doha 5:30 perc volt, a légitársaság biztosított egy éjszakát egy belvárosi négy csillagos hotelben és transzfert, majd a Doha-Phuket újabb 6 óra a repülőn. Délután érkeztünk meg, a november már épp a monszun időszak vége, és egyből megcsapott az esős-párás levegő, amint kiléptünk a repülő ajtaján. És Phuket még csak fél úton van Új-Zéland felé, annál messzebb már nem igazán lehet menni…

A Naka Resortban foglaltunk szállást, ami a csendes Kamala beach és a turistaparadicsom Patong között fekvő két csillagos tiszta és kedves családi panzió pofátlanul nagy és üres medencével; nagyon gyorsan ez lett az esti sörözéseink helyszíne. Társaságot is kaptunk, egy fingó hangot adó béka üdvözölt minket minden este, aki annyira a szívünkhöz nőtt, hogy elneveztük Kolosnak.

A benzinkutas nő lesápadt, amikor tele kértük a kocsit… Akkor még nem tudtuk, hogy kézzel kell kinyerni a benzint a kútból…

A szigetet autóval jártuk be, amit naponta 1200 THB-ért (thai baht) béreltünk. Ez elsőre vakmerő kihívásnak tűnt lévén, hogy bal oldali közlekedés van és jobbról-balról is felbukkanhatnak a robogósok, azonban gyorsan felvettük a helyi közlekedés ütemét és beláttuk, hogy jármű nélkül a felét sem láttuk volna a sziget látványosságainak.

Az első nap élményei igen vegyesek voltak. Ez részben annak tudható be, hogy 2010-es útikönyvből dolgoztunk és az elmúlt öt évben rohamosan fejlődött a sziget… Első utunk a mesés Surin strandra vitt, ahogy a nagy könyvben meg van írva: fehér homokos part, türkizkék víz. Pancsolás után a Koh sirehi halászfaluba indultunk egy romantikus kis hagyományos települést vizionálva. A valóságban azonban nem találtunk semmit a szigeten, volt egy kevéssé bizalomgerjesztő étterem és egy kisebb városka, ugyanolyan, mint a többi Phuketen. Koh Sirehet tehát gyorsan elengedtük.

A hatalmas Buddha a hegy tetejéről őrzi a szigetet

Utána a nagy Buddhához hajtottunk, ami a sziget déli részén egy hegy tetejéről törökülésben ülve figyeli és vigyázza a környezetét. Nyugodt, csendes helynek képzeltem el a Buddha környezetét, de amikor megérkeztünk, éktelen ricsaj fogadott minket. Éppen imaidőben érkeztünk és a buddhista szerzetesek egy metál énekest is megszégyenítő hörgős szertartás kellős közepén tartottak éppen, amit a szentély környezetében lévő hangszórók maximum hangerőn közvetítettek. A szentélybe egyébként ingyenesen lehet bemenni a tiszteletet megadva fedett térddel és vállal, de a helyiek felkészültek a turistákra néhány ingyenes kölcsön szaronggal és kendővel. Ugyanitt megtekinthető Buddha lábnyoma is a szentélyhez vezető lépcső bal oldalán, de ezt úgy elrejtették, hogy mi nem láttuk, ha csak nem akkora nagy, hogy nem tűnt fel, hogy éppen a nagylábujjának hegyén ácsorgunk értetlenül…

A naplementét a sziget szintén déli pontján lévő Phromthep cape kilátóból néztük, itt amellett, hogy gyönyörű kilátás nyílik a tengerre, van egy világítótorony és egy újabb szentély körülvéve különböző méretű elefántos szobrokkal. A vacsorát a Kamala beachen költöttük el egy tengerparti étteremben. Nagy lelkesen rendeltem egy grillezett halat… Figyelmeztetnék mindenkit, aki ilyenre vetemedik, hogy ha nincs kiírva, hogy milyen tipusú a hal, akkor pangasiust hoznak. Mindegy, hogy a tengerparton vagyunk, mindegy, hogy az étterem előtti halas standon milyen halakkal invitálják be a kedves vevőt, a vége a mocsarakban vígan lubickoló pangasius lesz, szóval ez egy big DON’T!

 

Elefántsétáltatás thai módra

A második napunkon ellátogattunk a Khao Phra Taew nemzeti parkba, ami a sziget hajdanán volt dzsungeles részének maradékát hivatott megőrizni. A dzsungelben két nagy vízesés van: a Bang Pae és a Ton Sai; valamint a gibbon rezervátum is itt található. Mi első körben a nyugati bejáratnál próbáltunk bejutni, mert a Google térképe ezt adta ki találatnak. Nem volt jó tipp, megérkeztünk és síri csend fogadott bennünket, sehol senki. Végül egy helybéli elkalauzolt bennünket a másik bejáratig, a keleti oldalon. Itt egyből megtaláltuk a gibbon rezervátumot, itt a ketrecekben az önmaguktól életképtelen majmok élnek, azokat, akiket lehet, visszaengedik a természetbe. A gibbonok után egy ösvény vezet fel a patak mellett a Bang Pae vízeséshez, amiben helyiek és utazók fürödtek. A Ton Saihoz hosszabb túra vezet, ami nagyjából két órát vesz igénybe és úgy tippeljük, hogy annak vége a nyugati bejáratnál van. A hosszabb túra azonban érdeklődés hiányában elmaradt, helyette inkább északkeletnek vettük az irányt a Bang Rong öbölben lévő mangrove mocsárhoz. Az út mellett nehány elefántra lettünk figyelmesek az egyik étteremnek kinéző ház udvarán, bementünk, hogy megnézzük őket közelebbről is. Egy hím és két nőstény volt, a hím annyira védte a területét, hogy azt, aki közelebb ment, megdobálta elefántszarral. Ezt két állandó jellegű tettestársam kárán tanultam meg, és sikeresen kikerültem a hímelefánt látóköréből.

Ökofalu a Bang Rong öbölben

A Bang Rong öböl egy kikötőt rejt, innen rendszeres hajójáratok közlekednek a közeli szigetekre. A kikötő bejáratánál található az ökofalu, ami tulajdonképpen a mangrove mocsár fölé épített fa hidakból áll, annak bejáratát megátalkodott majmok őrzik, akik időnként elcsennek ezt-azt a gyanútlan turistáktól. Így járt egy ausztrál csóka is, akinek a kezéből olyan gyorsan kicsavart egy kis majom egy csomag chilis mogyorót, hogy még káromkodni sem volt ideje. A csenő majom diadalittas arccal próbálta kibontani a zacskót egy távolabbi korláton ülve, tisztes távra az ausztrál jogos felháborodásától. A hidak a párás meleg levegő és a karbantartás hiánya miatt rozoga állapotban vannak, recsegnek-ropognak és az egyik be is szakadt a Srác egy óvatlan lépése alatt, ez után olyan óvatosan lépkedtunk, mintha tojásokon jártunk volna.

A napi strandolást a sziget nyugati partjainál található Napi Thangon ejtettük meg, a homok itt aranybarna volt és délutánra a tenger nagy hullámokat vert a szörfösök legnagyobb örömére.

Bevallom, ez a kilátás egy Kata noi tengerparti kocsmából tárult elénk

A harmadik napot a Kata Noi strandon nyitottuk meg, itt szintén türkiz a víz és aranyfehér a homok, a strand szélén levő szikláknál pedig kicsi fekete-fehér csíkos halak élnek. A többi általunk meglátogatott strandhoz hasonlóan ez sem volt túlzsúfolt, bár eggyel többen voltak rajta, mint eddig. A következő a Paradise beach volt, amihez sok reményt fűztünk, mert az internetezők értékelése szerint ez a második legszebb strand Phuketen és környékén. A Google útvonaltervező által megadott útról kiderült, hogy egy puccos szállodához tartozó magánút, így egy kicsit hosszabb útvonalon próbáltuk megközelíteni a helyszínt. Már majdnem odaérünk, azonban elhamarkodott volt az örömünk, a B) verziójú út legvége le volt zárva és az ott ücsörgő építőmunkások tájékoztattak bennünket arról, hogy csak november végén, a full moon party-ra nyit meg újra a strand.

Kénytelenek voltunk elengedni a Paradise beachet is és ugrottunk a következő programpontra: a phuketi lagúnára és a tőszomszédságában lévő Ao Bang Thao strandra, ahol a 2010-es Lonely Planet útikönyv szerint még akár vízibivalyokkal is találkozhatunk, ha szerencsések vagyunk. Öt év leforgása alatt a területet elkezdték beépíteni szállodákkal, amiknek nagy részét nem fejezték be, így szomorúan meredeztek a támfalak a lagúna mellett. Ez utóbbit egyébként költői túlzás a lagúna névvel illetni, mert valójában néhány nagyobb méretű pocsolyából áll, ráadásul a környéke és a tengerpart is elég szemetes. Nem csodálkozom rajta, hogy a vízibivalyok messzire elkerülik a helyszínt. Mi is nagy ívben fordultunk vissza és padlógázzal a Surin strandra hajtottunk inkább, ott néztük meg a naplementét.

Mérges oroszlánhal – micsoda pozőr!

Negyedik nap merülni mentünk, amit a Merlin Divers búvárközpontban foglaltunk le Kamalában 3800 THB volt az alapdíj + 500 THB a cucc bérlés, a túra nem búvár kísérőknek, vagy sznorkeleseknek 2300 THB. Őket az interneten néztük ki, nagyon sok búvárközpontban van Phuket-szerte, de látszólag kevés az olyan, aki szerda helyett keddre szervez merülést a Phi Phi szigetek környékén. Márpedig mi mindenképpen oda akartunk menni, mert mindenhol azt olvastuk, hogy ott a legszebbek a látnivalók. Emellett itt forgatták a Part (The Beach) című filmet Leonardo Dicaprioval; aki látta a filmet, tudja jól, hogy mennyire hívogató az a szigetegyüttes! Reggel hétre jött értünk a búvárközpont minibusza és elvitt a Chalong öbölben lévő kikötőbe. A kikötő bejáratától tuk-tuk vitt tovább egészen a hajóig. A 60 fő befogadására alkalmas hajó csak félig volt tele, így kényelmesen el lehetett rajta férni. A kikötői rendőrség miatt mindenkinek kellett mentőmellényt viselnie addig, amíg ki nem hajóztunk a kikötőből. Ezután rövid eligazítás és reggeli várt minket; nagyjából három órás hajózást követően kikötöttünk Phi Phi egyik szigete, a Koh Bida Nok partjainál, ott hajtottuk végre az első merülést.

Alkonyattájt Surin beach-en

A búvárközpontunk nagyon pengén szervezte le a túrát, a német merülésvezetőnk profi volt, nagyon odafigyelt ránk a merülés során, összeszerelte a cuccunkat, cserélte a palackot, mutogatta a látnivalókat és türelmesen végigvárta, amíg megnéztük azokat. A felszínen aztán megbeszéltük, hogy milyen halakat és rákokat láttunk. Őket csak ajánlani tudom. Két merülés között kaptunk ebédet, közben átment a hajó a Maya öbölbe, a Part forgatásának helyszínére. A filmmel ellentétben a strand tele volt turistákkal, a part menti víz pedig az őket szállító hajókkal, így itt nem kötöttünk ki. A második merülésre Phi Phi másik szigeténél, a Phalong öbölben került sor, itt láttam a távolban egy kisebb méretű cápát is, de sajnos a tintahalról lemaradtam. A harmadik helyszín Shark Point névre hallgat, ez Phi Phi és Phuket között fél úton található két apró szigetből álló szigetcsoport. Itt a süllyedésnél gyorsnak kellett lennünk és nagyon odafigyelnünk, mert az erős áramlat könnyen elsodorhat a korallzátony közeléből.

Mindennapos látvány: a thai fiúlányok bárhol rád mosolyoghatnak

Este nyolc óra körül érkeztünk vissza a szállásra, egy picit hesszeltünk a medencében mielőtt még nyakunkba vettük Patongot. Patong a sziget legnagyobb városa, nyüzsgő éjszakai élettel és telis-tele turistával. A nyüzsi a Baorang sétálóutcán csúcsosodik ki, itt minden van: nagyon sok bár, néhányban közülük élőzene ment, mások mai slágereket bömböltettek. Az utcán pár lépésenként jött oda valaki, hogy jegyet adjon el a pingpong showra. Ugyanitt könnyű thai fiúlányokba botlani; állítólag minél magasabb a lány és minél európaibb a kinézete, annál biztosabb, hogy töke van a menyasszonynak…

Úgy voltunk vele, hogy ha már egyszer itt vagyunk, kipróbáljuk a helyi dolgokat, így nagyon furcsának ettünk: talán a legbizarrabb a babos-kukoricás ízesítésű joghurt volt, amire az ismert vicc után már csak “szar babbal”-ként hivatkoztunk. Ettünk még furi zöld borsónyi méretű keserű ízű bogyót a zöld curry-ben, pumpui-t, azaz csípős szószos halat, megkóstoltuk a jákafa gyümölcsét, ettünk sárkánygyümölcsöt és vettünk egy olyan gyümit is, ami egy szottyadt herére emlékeztetett. Folyton terveztük, hogy eljön a szottyadt here elfogyasztásának napja, de addig rakosgattuk, kerülgettük a hűtőben, hogy végül megromlott. Alig hallható sóhaj hagyta el ajkunkat, amikor kidobtuk, ugyanis talán ettől tartottunk a legjobban…

Most egy 8 órás repülőút kellős közepén ülünk, Ausztráliába tartunk a fapados jetstar légitársasággal. Nem egy leányálom az út, ennyit repülni mindenhogy szenvedés, de fapadon végképp. A tranzitban megvett vizet nem engedték fel a gépre, hogy 3 dollárért vedd meg a fedélzeten a 3 decis vizet… Minimum olyan aranylapkáknak illene benne lennie, mint amilyet a reptéri duty free boltban a rajos vodkán láttunk! Sydneyben gyors átszállás, aztán még 3 óra Aucklandig, a következő bejegyzés már onnan jön.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.