Gap year 2016: Az Új-zélandi útvonalunk
Az alábbi térképen láthatjátok az Új-zélandi útvonalunkat, 10 hónap alatt fokozatosan bejártuk az egész országot.
Az alábbi térképen láthatjátok az Új-zélandi útvonalunkat, 10 hónap alatt fokozatosan bejártuk az egész országot.
Auckland felé menet azért meg beiktattunk két megállót, egy kis kitérővel elmentünk a Taranakihoz, egy vulkánhoz, az északi sziget nyugati részén, aminek a kúpja magányosan mered az égbe. Egyes egyedül áll egy hatalmas síkság kellős közepén. Mivel eddigre már igencsak a télben jártunk, a hegy csúcsát hótakaró fedte, így a látvány leginkább egy alsó osztályos…
Munkakeresés hátizsákosként Mint már erre a kitartó olvasóim rájöhettek, váltogatjuk az utazgatást a munkakereséssel. Ez a Working Holiday lényege, ami egy ügyes, kölcsönösen előnyös módja a hosszú távú utazgatásnak. Valljuk be, kevés az olyan fiatal, aki megengedheti magának, hogy egy évig (vagy tovább) utazgasson úgy, hogy nem dolgozik közben. Na persze nyugdíjas korban is lehetne…
Már régóta nagyon kíváncsi voltam Új-Zéland mintegy 200.000 fős lakosságú fővárosára, Wellingtonra, ugyanis a kormanyzati épületek vonzásában itt bújik meg a legtöbb nemzetközi fejlesztéssel foglalkozó civil szervezet az országban. Én a fejembe vettem, hogy valamelyiknél fogok dolgozni, és ha egyszer valamit igazán a fejembe veszek… Egy szó, mint száz, nagyon érdekelt, hogy mennyire élhető a…
Történetünket ott hagytuk abba, hogy Napierben ragadtunk, az autó egyelőre csak a hálószobánkként funkcionál és esik. Epedezve várjuk a január 5-ét, a bizonyos keddi napot, amikor végre véget ér a vakáció és visszakerül minden a régi kerékvágásba. Szó, mi szó, jó helyen ragadtunk le, Napier kellemes kis város, art deco stílusú belvárosi épületekkel. Egységes városképét…
Nagy várakozásokkal teli vágtunk neki a Taurangába vezető útnak. Ez egyrészt annak köszönhető, hogy több barátunk is élt hosszabb-rövidebb ideig a környéken és mindenki áradozott róla, másrészt, úgy hallottuk, hogy sok munkalehetőség adódik a környező kiviföldeken. Sajnos nem számoltunk azzal, hogy másfél hét múlva karácsony és a két ünnep között minden leáll, így nem jártunk…
A világ végétől egy lépésre Reggel tovább indultunk észak felé, az északi sziget legészakibb pontját céloztuk meg és döngettünk felfelé az 1-es úton a Cape reingai világítótorony irányába. Félúton Te Kao-nál megálltunk fagyizni, itt az egy gombóc az otthoni méretek szerint legalább négynek felel meg, így egyben letudtuk az ebédet is tiszta gyerekkor hangulatban.Lassacskán megérkeztünk…
Waitangi, Új Zéland legjelentősebb történelmi helyszíne Kerikeritől mindössze kb. fél órányira található Waitangi, a keleti parton, a Bay of Islands, azaz szigetek öblénél. Waitangi arról híres, hogy a britek és a maori törzsek itt kötöttek békeszerződést 1840. február 6-án. A sztori eleje még 5 évvel korábbra, 1835-re nyúlik vissza és hátterében persze a francia és…
Útnak indultunk hát, egyelőre csak karácsonyig teszünk egy kisebb kört az északi sziget legészakibb csücskéig megyünk, közben kitapasztaljuk a kempingezés csínját-bínját. Aucklandban még megálltunk megnézni a múzeumot, ami aucklandi lakcímmel rendelkezők számára ingyenes és nagyon képletesen mutatja be a maori és a csendes-óceáni szigetek kulturáit, valamint a korabeli európai telepesek életét. A múzeum első emeletén…